Nőnap az utakon

Virággal és édességgel köszöntötték a hölgysofőröket a veszprémi és balatonalmádi rendőrök.
Virággal és édességgel köszöntötték a hölgysofőröket a veszprémi és balatonalmádi rendőrök.
A rendőrök idén is köszöntötték a járműveket vezető hölgyeket Jász-Nagykun-Szolnok megyében.
Egy 39 éves nő ellen indítottak eljárást a rendőrök.
A rendőrök néhány órán belül elfogták a helyi férfit.
Egy 31 éves héhalmi férfit hallgattak ki a pásztói nyomozók.
A Kapuváron történt balesetben egy 58 éves férfi súlyos sérüléseket szenvedett.
A rendőrség befejezte a vizsgálatot annak a férfinak az ügyében, aki egy késsel leszúrta ismerősét, majd egy szőnyegbe csavarta a holttestet, amely ezután több mint egy hónapig feküdt a lakásban.
A Szentesi Rendőrkapitányság nyomozói gyanúsítottként hallgattak ki három helybeli férfit, akik egy alumínium csónakot vittek el a Kurca partjáról.
A rendőrség 2019. március 11. és március 17. között a passzív biztonsági eszközök használatát ellenőrzi Magyarország közútjain.
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba két migráns Csongrád megyében. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték őket.