Legfrissebb híreink

Az év rendőre vezetői kategóriában: dr. Forrai Zsolt ezredes

Zsaru Magazin

A rendőrség napja alkalmából dr. Pintér Sándor belügyminiszter az Év Rendőre Miniszteri Díjat adományozott hét kollégának. Az év rendőre vezetői kategóriában dr. Forrai Zsolt ezredes, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság rendészeti rendőrfőkapitány-helyettese lett.

Személyvédelmi és létesítménybiztosítási intézkedés

Repülőtéri Rendőr Igazgatóság

A Repülőtéri Rendőri Igazgatóság igazgatója korlátozásokat rendelt el delegáció közlekedésének nyílt rendőri biztosítása idejére 2025. május 19-én 14 órától 2025. május 22-én 02 óráig.

Ideiglenes forgalomkorlátozás Budapesten

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Delegációk közlekedése miatt 2025. május 22-ig megváltozik a forgalmi rend. A Budapesti Rendőr-főkapitányság a delegációk közlekedésének idejére úgynevezett dinamikus zárást alkalmaz, ami azt jelenti, hogy mindig csak azt az útszakaszt és csak annyi ideig zárják le, ahol – és ameddig – a védett járművek áthaladása miatt feltétlenül szükséges.

Árulkodó szag áradt az autóból

Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Tapolcai Rendőrkapitányság munkatársai elfogták azt az 52 éves helyi férfit, akit kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítanak.

Drog és kitartottság

Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A DELTA Program keretében két férfi ellen indított eljárást a Szigetvári Rendőrkapitányság.

Kifosztás egy elutasított ajánlat után

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy kalocsai nő férfi ismerősétől akart pénzt szerezni, és miután elutasította, elvitte a telefonját.

Ahol a víz az úr

Zsaru Magazin

A Készenléti Rendőrség Személy- és Objektumvédelmi Igazgatósága által indított személyvédelmi alaptanfolyam következő képzési feladataként a leendő személyvédők bizonyíthatták, hogy felkészültek arra, ha kell, vízből is mentsenek embert.

Élettársait futtatta egy újkígyósi férfi

Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda

Hazánkban és Németországban is prostituáltként kellett dolgoznia azoknak a fiatal nőknek, akiket többször bántalmazott is. Emberkereskedelemmel és kényszermunkával gyanúsítják.

Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Drogprevenció szülőknek is

A Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei rendőrök diákok szüleinek tartottak előadásokat a kábítószer-fogyasztás veszélyeiről.

 

Nem aprózta el

Két óra alatt hét jogsértést követett el egy férfi Pécsett.