Mátraverebélyi házakból loptak

A bátonyterenyei rendőrök két fiatalkorút vettek bűnügyi őrizetbe.
A bátonyterenyei rendőrök két fiatalkorút vettek bűnügyi őrizetbe.
Két napon belül elfogták a rendőrök azt a férfit, aki füstölt árut lopott egy siklósi pincéből.
Vádemelést javasol a rendőrség a ráckevei férfi ellen.
A balmazújvárosi rendőrök elfogták azt a fiút, aki két sértettet rabolt ki.
A rendőrség célja a lakosság szubjektív közbiztonságérzetének növelése és a közúti közlekedési balesetek számának csökkentése.
A józsefvárosi rendőrök keresik azt a férfit, aki egy Nagyvárad téri üzlet öltözőjéből lopott.
Egy 62 éves férfi vesztette életét a veszekedés során.
A rendezvényen ünnepélyes keretek között vehettek át elismeréseket a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai.
A veszprémi rendőrök vádemelési javaslattal fejeztek be egy közlekedés biztonsága elleni bűntett és más bűncselekmények miatt indított nyomozást.
A kiskunfélegyházi nyomozók két nap alatt beazonosították és elfogták azt a két helyi férfit, akiket több millió forint értékű arany ékszerek eltulajdonításával gyanúsítanak.