Lezárt akta- átsodródott

A Jászberényi Rendőrkapitányság vádemelést javasol a Pusztamonostor külterületén történt baleset kapcsán.
A Jászberényi Rendőrkapitányság vádemelést javasol a Pusztamonostor külterületén történt baleset kapcsán.
A rendőrség vádemelést javasol az ellen a két fiú ellen, akik fedlapokat borogattak és törtek szét Kunszentmártonban a sétányon.
Tettlegességig fajult a vita két helybéli férfi között egy hódmezővásárhelyi szórakozóhelyen 2018 márciusában. A rendőrök bíróság elé állítás javaslatával zárták le a nyomozást a gyanúsítottakkal szemben.
Azonosították a Békés megyei rendőrök egy 21 évvel ezelőtt, Békéscsabán történt emberölés gyanúsítottját. A férfi, először tagadta a bűncselekmény elkövetését, majd miután a bizonyítékok egy részét elé tárták, részletes beismerő vallomást tett.
A rendőrök néhány perc alatt elfogták a káli férfit.
Az oroszlányi rendőrök rövid időn belül elfogták a 24 éves helyi férfit.
Hajdú-Bihar megye rendőrfőkapitány-helyettese emléktárgyakat adott át több kollégájának.
A jászsági rendőrök elfogták azt a fiatalt, aki először eladott egy ellopott mosógépet, majd végül visszalopta azt Jászfényszarun.
Egy személyautó és egy kisteherautó ütközött össze Görbeházánál.
Ittasság gyanúja miatt állítottak meg a rendőrök egy gépkocsival közlekedő férfit, akinél egy engedély nélkül tartott fegyvert találtak.