Figyelmetlen volt, balesetet okozott

A berettyóújfalui rendőrök befejezték a 4808-as számú úton történt közlekedési baleset körülményeinek vizsgálatát.
A berettyóújfalui rendőrök befejezték a 4808-as számú úton történt közlekedési baleset körülményeinek vizsgálatát.
Ittasan balesetet okozó autós ellen javasol vádemelést a Békéscsabai Rendőrkapitányság.
Folytatódik a nyomozás a Fenyő ügyben.
Vádemelést javasol a rendőrség az ellen a férfi ellen, aki a szentlőrinci Szőlőhegyen, egy présháznál termesztett kábítószert.
A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság és a Horgász Egyesületek Nógrád Megyei Szövetsége kötött együttműködési megállapodást.
A Pest megyei rendőrök vádemelési javaslattal fejezték be a nyomozást egy 48 éves budapesti férfi ellen.
Vádemelési javaslattal élt a rendőrség azzal a két mezőkeresztesi férfival szemben, akik az utcán bántalmazták, majd elvették értékeit alkalmi ismerősüknek.
A kifosztás bűntette mellett kóros szenvedélykeltés vétség elkövetése miatt is felelhet a 23 éves kiskunfélegyházi gyanúsított.
A debreceni rendőrök elfogták azt a pizzafutárt, aki munkahelyéről közel 200 ezer forint készpénzt lopott el.
Egy kisteleki szórakozóhelyen bántalmazott két vendéget egy 30 éves baksi férfi és 23 éves társa. A nyomozók a feltételezett elkövetőket őrizetbe vették.