Fél éven belül 11 bűncselekmény

A kecskeméti rendőrök őrizetbe vették a fiatalkorú gyanúsítottat.
A kecskeméti rendőrök őrizetbe vették a fiatalkorú gyanúsítottat.
Vádemelési javaslattal zárták az angyalföldi rendőrök annak a 25 éves debreceni nőnek az ügyét, aki saját bankszámlaszámát adta meg különböző cégek közötti pénzmozgásnál.
Pilisvörösvárnál egy motorkerékpár és két személygépkocsi ütközött.
Két gépjármű ütközött Gyálnál.
A magyar rendőrök a Csanádpalota Autópálya-határátkelőhelyen lefoglaltak egy autót melynek, a rendszámát és a forgalmi engedélyét is körözték a német hatóságok.
Pilisvörösvárnál egy motorkerékpár és két személygépkocsi ütközött.
A rendőrök a helyszín közelében fogták el a 26 éves férfit.
Egy mindszenti csárdába tört be egy hódmezővásárhelyi férfi, majd miután a riasztó megszólalt, zsákmány nélkül távozott. A biztonsági kamerák képei alapján, a vásárhelyi rendőrök még a bejelentés napján előállították.
A hajdúszoboszlói rendőrök elfogták azt a férfit, aki ellen összesen 8 elfogatóparancs volt érvényben.
A három egri fiú ellen büntetőeljárás indult.