Előbb a kerti illemhelyen, majd a szekrényben bújt el

A pocsaji rendőrök azonosították a férfit, akinek a bíróság elrendelte előzetes letartóztatását.
A pocsaji rendőrök azonosították a férfit, akinek a bíróság elrendelte előzetes letartóztatását.
Albertirsa térségében zavartalanul haladhat a forgalom.
Az érdeklődők 2017. április 15-éig, munkanapokon 9-15 óra között tekinthetik meg az emlékkiállítást, amely a 80-as, 90-es évek közlekedésrendészeti eszközeit, dokumentumait és a már feledésbe merült rendőr egyenruhákat mutatja be.
A 23 éves férfi Dunakeszin vette el a sértett fülbevalóját.
Az elkövetéssel gyanúsítható férfit túronyi házában fogta el a megyei rendőr-főkapitányság Közterületi Támogató Alosztálya.
A rendőrök elfogták azt a két nőt, akik hamis meghatalmazással vettek fel pénzt a sértett bankszámlájáról Budapesten.
Gyalogost gázolt egy gépkocsi Budapest III. kerületében.
A gyanúsítottat zavarta az utcán a gyerekek hangoskodása, ezért kutyáját elengedte a láncról. Az eb egy kisfiút megharapott. A debreceni rendőrök elfogták és gyanúsítottként kihallgatták a nőt.
Egy személy megsérült.
Egy személy megsérült.