Legfrissebb híreink

Mozgáskorlátozott parkolási igazolványt loptak

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Mozgáskorlátozott parkolási igazolványt loptakAz elkövetők egy gépjárművet törtek fel az igazolvány megszerzése érdekében, amellyel több tízezer forintos rongálási kárt okoztak.

Középvezetők kompetencia fejlesztése

Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság 36 szolgálatirányító parancsnoka és ügyeletese vett részt a speciális interaktív tanulást is magába foglaló tanfolyamon.

Nyílt nap volt Miskolci Rendészeti Szakgimnáziumban

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Magyar Rendőrség a tiszthelyettesi állomány utánpótlása érdekében olyan fiatalokat keres, akik a rendőri szolgálatot választanák hivatásuknak. A lehetőség Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is adott.

Előzetesben a móri rablók

Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A 84 éves bácsit bántalmazó három férfi előzetes letartóztatásáról döntött a bíróság.

Lopott a kórházi kezelése után

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök egy órán belül elfogták azt a férfit, akit korábban elláttak az ózdi kórházban, majd annak végeztével monitort és egy szaturáció mérőt is magával vitt. A kórház már másnap visszakapta jogos tulajdonát.

Hamis okmánnyal akart kirándulni

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nyírábrányi határrendészek elfogták az indiai férfit.

Akar a pult után a bíróság előtt állni?

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Folyamatosak a közúti ellenőrzések Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Egy kazincbarcikai sofőr a vezetés megkezdése előtt ivott, majd volán mögé ült, aki bíróság elé állhat tette miatt.