Befejezett nyomozás
A 33 éves férfi a gyanú szerint nagybörzsönyi házukban bántalmazta édesapját és annak élettársát.
A 33 éves férfi a gyanú szerint nagybörzsönyi házukban bántalmazta édesapját és annak élettársát.
A Pest megyei nyomozók vádemelési javaslattal befejezték a nyomozást.
Az elmúlt 24 óra eseményei.
Őrizetbe vették a gyanúsítottat a kecskeméti rendőrök.
Egy személygépkocsi felborult, két személy megsérült.
A rendőrök őrizetbe vették azt a nőt, aki egy miskolci ékszerüzletből eltulajdonított egy aranyláncot, majd az azt visszavenni szándékozó eladó ujját hátratörte.
A pálya teljes szélességében járható.
Egy házaspárt vett őrizetbe a rendőrség Orosházán, akik a gyanú szerint két férfinak és egy nőnek adtak kölcsön pénzt, majd fenyegetéssel az összeg többszörösét követelték vissza.
Kiskunfélegyháza térségében teljesen lezárták a sztráda jobb pályatestét.
Egy nap alatt nyolc körözött személyt fogtak el a rendőrök Győr-Moson-Sopron megyében.
A rendőrök percek alatt elfogták a helyi férfit, aki közel ötmilliós kárt okozott.
A Balaton-parton kapcsolták le a miskolci férfit, aki ellen öt körözés volt kiadva.
Először tartották meg a „Vidd magaddal a kutyádat a munkahelyedre!” napot a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányságon.
A Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei rendőrök diákok szüleinek tartottak előadásokat a kábítószer-fogyasztás veszélyeiről.
Két óra alatt hét jogsértést követett el egy férfi Pécsett.
A tamási rendőrök a lakosság segítségét kérik
A 15 éves lányt a rendőrök nagy erőkkel keresik.
A gyanúsított dühében kommentelt és fenyegetőzött egy közösségi oldalon. A hajdúnánási rendőrök internetes agresszió miatt nyomoztak ellene.
A miskolci nyomozók a lakosság segítségét kérik az azonosításhoz.
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának munkatársa a kapuvári, a babóti, vitnyédi és höveji nyugdíjasklubok tagjaihoz látogatott el prevenciós előadásával.