Legfrissebb híreink

Emberölés Závodon

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Bántalmazásból származó sérülések okozták egy 74 éves férfi halálát.

A hajsza véget ért - fotóval, videóval

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A borsodi nyomozók a Terrorelhárítási Központ munkatársainak bevonásával ma reggel elfogták a miskolci takarékszövetkezet fegyveres rablóját.

Műszaki hiba miatt szünetel a határátléptetés Barabáson

Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az Ukrajnába tartók válasszák a 8-16 óra között üzemelő lónyai, a 0-24 óráig üzemelő záhonyi, tiszabecsi vagy beregsurányi közúti határátkelőhelyek valamelyikét.

Zavartalanul halad a forgalom az M7-es autópályán

Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az éjszaka folyamán felborult egy szarvasmarhákat szállító kamion az M7-es autópálya Somogy megyei szakaszán, vége a félpályás lezárásnak is.

Lezárt ügyek: Sikkasztott, majd betört

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelést javasol a rendőrség azzal a férfival szemben, aki egyik ismerőse miskolci házának felújítását vállalta el, azonban a rábízott építési anyagokat beépítés helyett eladta. A gyanúsított ezután két egymást követő napon is feltört egy büfét.

Félpályás feloldás az M7-esen - Fotókkal!

Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Felborult egy szarvasmarhákat szállító kamion az M7-es autópálya Somogy megyei szakaszán. Már a baleset helyszínén is félpályán halad a forgalom.