Legfrissebb híreink

Lezárt ügyek: pénztáros és az élettársa

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Befejezte a rendőrség a nyomozást abban ügyben, amelyben egy áruházi pénztáros az élettársa által bevásárlókosárba helyezett különböző termékeket nem fizettette ki.

Matrac mögé próbált elrejtőzni Rakamazon

Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A bírósági elfogatóparancs kiadása után másfél órával már bilincsben volt a körözött férfi. (+ videó: a fogvatartottat a bíróságra kísérik)

Forgalommal szemben a sztrádán

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szerb sofőrt a lébényi autópálya járőrei körbefogták és feltartóztatták.

Lezárt akta: Álmában támadta meg a nagymamát

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Emberölés bűntett kísérlete miatt javasol vádemelést a rendőrség a 19 éves férfival és 15 éves barátnőjével szemben.

Baleset Kóny külterületén

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy személygépkocsi és egy tehergépjármű ütközött.

Lezárt akta: 23-an egy raktérben

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nyomozást befejezve, bíróság elé állítást javasol a rendőrség.

Nyílt napok Hajdú-Biharban

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Hajdú-Bihar megyében is folyó toborzási programsorozat részeként, a tiszthelyettesi állomány utánpótlása érdekében nyílt napot tartottak a Berettyóújfalui és a Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányságon is.

Egyházakkal együttműködve

Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A vallási közösségek és felekezetek vezetőivel találkozott Fejér megye rendőrfőkapitánya, valamint bűnmegelőzési szakemberei.

Vádemelési javaslat rablásban

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A balassagyarmati nyomozók befejezték a nyomozást a berceli nő ellen.

Baleset a 81-es számú főúton

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Járműszerelvény vontatmányának ütközött egy Opel tehergépkocsi.