Legfrissebb híreink

Elismerések október 23-a alkalmából

ORFK Kommunikációs Szolgálat

Papp Károly r. altábornagy, országos rendőrfőkapitány 2014. október 22-én elismeréseket adott át a Rendőrségi Igazgatási Központban Nemzeti Ünnepünk, október 23-a alkalmából.

Árvíz/Belvíz miatti forgalomkorlátozások Vas megyében

Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. Vas Megyei Igazgatóságának tájékoztatása szerint már csak öt útszakaszon szükséges továbbra is korlátozásokat fenntartani 2014. október 22-én, a 16 óra körüli állapot szerint.

Térfigyelő buktatta le a két férfit - videóval

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A gyanúsítottakat a térfigyelő kamera segítségével követték, majd rövid időn belül el is fogták az erzsébetvárosi rendőrök.

Zavartalan a forgalom a 86-os főúton

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Csorna belterületén befejeződött a balesetes kamionok műszaki mentése.

Autófeltörők rendőrkézen

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Két hónap alatt kilenc autót tört fel, vagy rongált meg a járművekben található kisebb értékekért Szerencsen az a két fiatalkorú, akik elfogásukat követően beismerték a terhükre rótt bűncselekmények elkövetését.

Lányos úr nyomában

ORFK Kommunikációs Szolgálat

A tanúvallomások alapján hol „csinos nőnek”, hol „rusnya lánynak”, hol „lányos úrnak” festették le a sértettek a tolvajt. A zsaruk végül egy parókás, kisminkelt győri fiatalember csuklójára tettek karperecet.

Kiszagolta a kábítószert - videóval

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gyömrői járőr jellegzetes szagra figyelt fel a település egyik házánál, melynek alagsori ablakai be voltak deszkázva.

Zsarunak látszó tolvaj

ORFK Kommunikációs Szolgálat

Egy idős asszony értékeire utazott egy magát rendőrnek kiadó kecskeméti férfi. A bizalmába férkőzött, majd ellopta arany ékszereit. Nem sokáig örülhetett a zsákmánynak.