Jutalmazás – fotókkal

Elismeréseket adott át 2014. szeptember 22-én Budapest rendőrfőkapitánya.
Elismeréseket adott át 2014. szeptember 22-én Budapest rendőrfőkapitánya.
A balesetben egy 50 éves és egy 35 éves férfi sérült meg. A helyszínelés idejére a nagykanizsai rendőrök teljes szélességében lezárták az utat.
Vádemelést javasol a rendőrség azzal a 34 éves férfival szemben, aki a megalapozott gyanú szerint éveken keresztül bántotta és szidalmazta feleségét, három közös gyermekük jelenlétében.
Bíróság elé állítást javasolnak a rendőrök azzal a debreceni férfival szemben, aki a megalapozott gyanú szerint megrongált egy taxit.
Vádemelési javaslattal élt a rendőrség egy férfival szemben, aki Miskolcon kirabolt egy dohányboltot.
A Salgótarjáni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztály közössége nyerte el a „Szondi György Díj”-at.
Barátaival beszélgetett, felállt a peremre, ami ekkor letört.
Civil ruhás nyomozók figyeltek fel két férfira, akik éppen egy alvó sértettet fosztottak ki.
Vádemelési javaslattal élt a rendőrség egy mezőkövesdi férfivel szemben, aki egy helyi lakatlan ingatlanba tört be.
A helyi körzeti megbízotthoz érkezett lakossági jelzések eredményeként sikerült az életét megmenteni egy gönci nőnek.