Előzetesben a postás
A bíróság elrendelte a debreceni nyomozók által Budapesten elfogott gyanúsított előzetes letartóztatását.
A bíróság elrendelte a debreceni nyomozók által Budapesten elfogott gyanúsított előzetes letartóztatását.
Vádelemelési javaslattal élt a rendőrség azzal a fiatalemberrel szemben, aki miskolci dohányboltok alkalmazottjaként „megvámolta” a bevételt.
A nemzeti ünnep alkalmából nyitottak Magyarország és Románia között ideiglenes határátkelőt.
Két férfi ellen javasolnak vádemelést a debreceni nyomozók.
Rendszámot cserélt gépjárművein a sofőr Debrecenben.
A fokozott ellenőrzés célja a közlekedési balesetek megelőzése, a közlekedők biztonságérzetének növelése és a zavartalan közlekedés biztosítása.
Megverte, majd kirabolta a 65 éves férfit.
A rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.
Augusztus 20-a, államalapító Szent István ünnepe alkalmából adott át elismeréseket Bucsek Gábor r. dandártábornok, Budapest rendőrfőkapitánya a Budapesti Rendőr-főkapitányság kiemelkedően teljesítő munkatársainak.
Bíróság elé állítási javaslattal él a rendőrség az ellen a dunavecsei nő ellen, aki szatyorba rakott nyolc kiskutyát, amik elpusztultak.