Vádemelés a rongáló ellen

Kirúgta egy buszmegálló üvegét egy 15 éves fiú Székesfehérváron. A rendőrök befejezték az ügyében folytatott nyomozást és most vádemelést javasolnak ellene.
Kirúgta egy buszmegálló üvegét egy 15 éves fiú Székesfehérváron. A rendőrök befejezték az ügyében folytatott nyomozást és most vádemelést javasolnak ellene.
Augusztus 20-a, államalapító Szent István ünnepe alkalmából a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság több munkatársa részesült elismerésben.
A rendőrök és a mentők is hiába vonultak ki Nyírvasváriba, ahonnan bántalmazásról tettek valótlannak bizonyuló bejelentést.
Gáz- riasztófegyverrel fenyegetőzött egy férfi az egyik gyulai gyógyszertárban. A rendőrség várja a bűncselekmény tanújának jelentkezését.
Kábítószer-kereskedelmi hálózat felderítésén dolgoznak együtt a spanyol és a magyar rendőrök.
Padlásról és az udvarról is lopta a vasat, de egy ajtót is magával vitt egy helyi férfi.
Súlyosan sérült a bántalmazott nő Somogyjádon.
Jogerős ítélettel a zsebében a rendőrök ismét elfogták I. Zsoltot.
A rendőrök még a bejelentés napján visszaadták gazdájának azt a mobiltelefont, ami fájlszinkronizálással hazaküldte az eltűnését követően vele készített fotókat.
A Mátészalkai Rendőrkapitányság kábítószer-kereskedelemmel gyanúsít két férfit, akik a nyomozás adatai szerint Ököritófülpösön terjesztették a drogot.