Vádemelési javaslat a családi pénzmosoda ügyében

A fővárosi nyomozók befejezték a nyomozást azzal a román házaspárral szemben, akik a gyanú szerint bűncselekményből származó pénz számára akartak bankszámlát nyitni Budapesten.
A fővárosi nyomozók befejezték a nyomozást azzal a román házaspárral szemben, akik a gyanú szerint bűncselekményből származó pénz számára akartak bankszámlát nyitni Budapesten.
Tizenegy autó rendszámát törte le és dobálta szét egy céltalanul, Gyömrőn bolyongó férfi az elmúlt időszakban. Azonosították és elfogták a gyömrői zsaruk.
A pásztói rendőrök őrizetbe vették azt a körözött férfit, aki Kállón tört be egy családi házba.
A határátkelőhelyen az átléptetés ki- és belépő irányba egyaránt zavartalan és folyamatos.
Büntetőeljárás indul egy román sofőr ellen, aki 16 embernek nyújtott segítséget az országhatár illegális átlépésében.
Büntetőeljárás indul egy macedón sofőr ellen, aki tíz embernek segített az országhatár illegális átlépésében.
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba az éjszaka folyamán 111 határsértő Csongrád-Csanád megyében. A rendőrök feltartóztatták őket.
Az autó melletti fás területen bújtak el az illegális migránsok.
A BRFK és a társszervek szombaton 390 menekültet fogadtak a fővárosban.
A szolgálatot teljesítő rendőrök 2022. május 7-én a 0 óra és 24 óra közötti időszakban összesen 397 határsértőt tartóztattak fel és 161 főt megakadályoztak a hazánk területére történő illegális belépésben.