Legfrissebb híreink

Most csak ülnek és mesélnek

Pál József törzszászlós, az Esztergomi Rendőrkapitányság bűnügyi technikusa éppen 50 éves. Kollégái megünnepelték rendesen, de persze hogy megünnepelték, mert az esztergomi bűnügyi technikusok közössége olyan, mint egy nagy család. Ülünk egy asztal körül, ők pedig mesélnek. Néha dermesztő történeteket is, amelyeket inkább le sem írunk.

Hóhelyzet Tamási környékén

Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság

A napokban a Tamási Rendőrkapitányság egyenruhásai segítettek két ozorai és egy szakályi lakosnak is.

Emberrablók rendőrkézen

Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Lajosmizsei mindenesek

A Kecskeméti Rendőrkapitánysághoz tartozó Lajosmizsei Rendőrőrsön sem veszik félvállról a hóhelyzetet, a helyi polgárőrséggel, a közterület-felügyelettel és a tanyagondnoksággal összefogva mindent elkövetnek, hogy a legtávolabbi tanyák lakói se maradjanak tűzifa és főtt étel nélkül. Ha kell, gyógyszert is hoznak, havat lapátolnak.

A szabadvizekre lépni életveszélyes

Zala Megyei Rendőr-főkapitányság

Zala vármegye tavainak, folyóinak befagyott felszínén is vonzó lehet a csúszkálás, de komoly veszélyeket rejt magában.

Sérült kutyákat is szolgál

Rácz Andrea főtörzsőrmester, Ágasegyháza körzeti megbízottja korábban a Kecskeméti Rendőrkapitányság kutyás járőre volt, és szolgálati kutyájának sérülése, pontosabban a segítő szándék ösztökélte arra, hogy a terápiás kutyamasszázs fortélyait elsajátítsa. Más ebek gyötrelmét is enyhíti, mióta a képzettséget megszerezte.