A gyanú szerint hamisan kiállított igazolást adott át a jegykezelőnek

A feltételezett elkövetőt elfogták a gárdonyi rendőrök.
A feltételezett elkövetőt elfogták a gárdonyi rendőrök.
A balatonfüredi nyomozók gyanúsítottként kihallgatták a csopaki lakost.
Sérelmezte, hogy a szűk utcában szemből közlekedő sofőrje miért nem húzódott le korábban.
Dombegyházon összeütközött két személygépkocsi, a balesetnek egy súlyos és egy könnyű sérültje lett. A gyanú szerint az egyik autó vezetője elaludt, ezért tért át a menetiránya szerinti bal oldalra. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte.
A rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 19 éves helyi lakost.
A megalapozott gyanú szerint a tettesek gázpisztollyal raboltak többször a XI. kerületben.
A rendőrök nyolc határsértővel szemben intézkedtek az elmúlt 12 órában Csongrád-Csanád megyében.
A rendőrök 22 határsértővel szemben intézkedtek az elmúlt 12 órában.
A rendőrök egy határsértővel szemben intézkedtek az elmúlt 12 órában Csongrád-Csanád megyében.
A rendőrök egy határsértővel szemben intézkedtek az elmúlt 12 órában Baranya megyében.