Lopás miatt keressük őket

Az érdi rendőrök a lakosság segítségét kérik.
Az érdi rendőrök a lakosság segítségét kérik.
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba harminchárom határsértő Csongrád megyében. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték őket.
Bűnügyi vezetők találkoztak Fonyódon.
A siófoki nyomozók az ügyben vádemelést javasoltak.
Bács-Kiskun megyében fél nap alatt 21 illegális migránst tartóztattak fel.
A 2019-es év baleset-megelőzési munkáját, eredményeit értékelte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága.
A rendőrök a helyszínen elfogták a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét.
Egy kazincbarcikai nő életét mentették meg a rendőrök a városrendészet munkatársaival közösen.
Több, mint hatmillió forint kárt okozott az a 30 éves mezőszemerei férfi, akit a salgótarjáni rendőrök őrizetbe vettek.
Elsodort egy gyalogos-átkelőhelyen áthaladó gyermeket, majd elhagyta a baleset helyszínét egy gépkocsivezető Pécsett.