ROADPOL – „Alcohol and drugs”

Az akció ideje alatt a rendőrök a figyelmüket elsősorban az ittas vagy bódult állapotban lévő járművezetőkre irányították.
Az akció ideje alatt a rendőrök a figyelmüket elsősorban az ittas vagy bódult állapotban lévő járművezetőkre irányították.
A rendőrségi akció elsősorban az ittas és bódult állapotban lévő járművezetők kiszűrésére irányult.
Összehangolt akció a Balaton déli partján, több mint száz szabálysértővel szemben léptek fel a somogyi rendőrök.
Leparkolt egy sofőr Siófokon, de a kéziféket elfelejtette behúzni.
A debreceni rendőrök elfogták azt a férfit, aki 2021. december 14-én 21 óra körül, Debrecenben a Pósa utcában elütött, egy korábban elesett, és emiatt az úttesten fekvő gyalogost, aki a helyszínen belehalt sérüléséibe.
A rendőrök az egy hétig tartó akció során 1335 járművezetőt ellenőriztek a megye illetékességi területén.
A dabasi rendőrök elfogták azt a 34 éves férfit, aki eltiltás hatálya alatt vezetett, kocsijával árokba hajtott.
A gyanú szerint bódult állapotban vezetett és kocsijával nekiment egy másik autónak egy férfi Békéscsabán, az Erzsébet hídon. Az ütközés után elhajtott a helyszínről, a rendőrök azonban 3 órán belül megtalálták.
Rajta kívül több mint 30 járművezetővel szemben intézkedtek két nap alatt a budapesti rendőrök a buszsávok szabálytalan használata miatt.
A hajdúböszörményi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.