Drónnal és civil autókkal a szabályszegők ellen

Összehangolt akció zajlott Kaposváron és vonzáskörzetében, 59 szabálysértővel szemben léptek fel a rendőrök.
Összehangolt akció zajlott Kaposváron és vonzáskörzetében, 59 szabálysértővel szemben léptek fel a rendőrök.
DNS-vizsgálat igazolja: a kiutasított moldáv embercsempész testvére vezethette a Budapesten hét ember sérülésével járó balesetet okozó gépkocsit.
Az előzési tilalom érvényre juttatása és a követési távolság betartatása volt a fő cél.
Egy kiskunhalasi sofőr a közlekedési szabályok figyelmen kívül hagyásával előzött kétszer is. Azonosítása után eltiltották a vezetéstől és bírságot szabtak ki rá.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai kilenc ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év második hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.
Lakott területen belül 50 km/h helyett 107 km/h-val közlekedett!
A kiskunfélegyházi kapitány éppen a helyszínen volt, azonnal az asszony segítségére sietett. A helyszínről elhajtó sofőrt az eljárás során eltiltották a járművezetéstől és megbírságolták.
Az elmúlt hét eseményei röviden.
Közlekedésrendészeti adatok Jász-Nagykun-Szolnok vármegyéből.
Kétszer is túllépte a megengedett sebességhatárt egy autós Csécsén.