Soha nem volt jogosítványa, mégis a volán mögé ült
A debreceni rendőrök a 23 éves nőt előállították, majd őrizetbe vették.
A debreceni rendőrök a 23 éves nőt előállították, majd őrizetbe vették.
A 61-es számú főúton rögzítették a szabályszegést a nagykanizsai rendőrök.
A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki azt a vezetői engedéllyel sem rendelkező férfit, aki Miskolcon okozott autójával balesetet, majd segítségnyújtás nélkül hagyta el a helyszínt.
Túlsúlyos karavánt intettek ki a forgalomból a Pest megyei rendőrök.
A Tolna Megyei Baleset-megelőzési Bizottság tagjai, rendőri vezetők, Kölesd község képviselői, társszervek és számos motoros egyesület képviselői vettek részt a sok éves múltra visszatekintő megemlékezéssel egybekötött koszorúzáson.
Sosem volt jogosítványa annak az 57 éves férfinek, akit járművezetésen kaptak a szigetszentmiklósi rendőrök – nem először.
A berettyóújfalui rendőrök befejezték a baleset körülményeinek vizsgálatát.
A nyíregyházi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
Ezúttal a tatabányai, kisbéri, dorogi és az oroszlányi rendőrök intézkedtek az ittas sofőrökkel szemben.
Elfogták a ráckevei rendőrök azt a 47 éves férfit, aki eltiltás hatálya alatt vezetett, a szondája is pozitív lett és elhajtott egy baleset helyszínéről - a gyanú szerint.