Két túlsúlyos trélert szűrtek ki a rendőrök

A rendőrök egy nap alatt két külföldi sofőrrel szemben is intézkedtek Csongrád megyében az M43-as autópályán, mert túlsúlyos járműszerelvénnyel közlekedtek.
A rendőrök egy nap alatt két külföldi sofőrrel szemben is intézkedtek Csongrád megyében az M43-as autópályán, mert túlsúlyos járműszerelvénnyel közlekedtek.
Két óra alatt 35 gyorshajtót mértek be a rendőrök Hódmezővásárhely határában.
A kecskeméti rendőrök alig egy órán belül megtalálták azt a sofőrt, aki teherautójával egy kerékpáros asszonyt sodort el. Ügyében befejezték a vizsgálatot.
Tolna megye útjain az egyenruhások ezúttal elsősorban a gyorshajtókat figyelték.
Munkatársaink eljárást indítottak a felelőtlen járművezetővel szemben.
A hosszú hétvége alatt 149 sebességtúllépést rögzítettek a rendőrök Vas megyében.
Négy nap alatt tizenhat esetben indult büntetőeljárás ittas gépjárművezetőkkel szemben Csongrád megyében.
A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedési szakemberei Pünkösdkor kerékpáros bukósisakkal és egyéb láthatósági eszközökkel ajándékozták meg a kétkerekűek vezetőit a megyeszékhelyen.
Szabálytalanul közlekedő járműszerelvény és a hozzákapcsolt személyautó vezetőivel szemben intézkedtek a rendőrök Csongrád megyében.
Folyamatosak az ellenőrzések Komárom-Esztergom megyében a szabályszegő járművezetők kiszűrése érdekében.