Országos vagyonvédelmi vetélkedő

2019. 05. 17., p - 14:49
ORFK Kommunikációs Szolgálat

A Házhoz megyünk elnevezésű rendőrségi vagyonvédelmi program országos vetélkedőjét 2019. május 17-én a rendezték meg.

A Rendőrségi Igazgatási Központban megtartott rendezvény megnyitóján Dr. Szelei Pál r. ezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztályának vezetője köszöntötte a megjelent versenyzőket. Az eseményen részt vettek az Országos Polgárőr Szövetség, az Aegon Magyarország Zrt., valamint a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara képviselői. A vagyonvédelmi vetélkedőn 18 megyéből, illetve a fővárosból érkezett 3 fős csapatok mérték össze tudásukat, amelynek végeredménye:

1. helyezett: Nógrád megye

2. helyezett: Győr-Moson-Sopron megye

3. helyezett: Borsod-Abaúj-Zemplén megye

A Házhoz megyünk programsorozat célja továbbra is a lakosság vagyonbiztonságának fokozása, az állampolgárok bűnmegelőzési felvilágosítása, a vagyon elleni bűncselekmények visszaszorítása, valamint az állampolgárok önvédelmi készségeinek fejlesztése.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Négy napon belül rendőrkézen

Őrizetbe vették a nyomozók azt a novajidrányi férfit, aki életveszélyes sérüléseket okozva bántalmazott egy nőt, majd elvette a nála lévő értéktárgyait.

 

Zsákmányát hátrahagyva menekült

A szolnoki rendőrök őrizetbe vettek egy helyi lakost, és kezdeményezték a letartóztatását. A 44 éves férfi egy napon pár óra eltéréssel kétszer is lopott, majd mindkétszer menekülőre fogta. A rendőrök azonban elfogták.

 

Városi elismerésben részesült

A Paks Város Közbiztonságáért kitüntető címet dr. Schütz Judit r. alezredes, a városi kapitányság Igazgatásrendészeti Osztályának vezetője vehette át.