Fiatalok őrizetben

2024. 04. 03., sze - 13:25
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nyomozók több vagyon elleni bűncselekménnyel gyanúsítanak egy 16 és egy 17 éves fiút.

Az Egri Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya 2024. április 2-án reggel vett őrizetbe egy helyi és egy kerecsendi fiatalt, akik ellen többrendbeli lopás bűntett miatt indult eljárás.

A 16 és 17 éves fiút azzal gyanúsítják a nyomozók, hogy 2024. április 1-én este betörtek egy egri étterembe, és onnan egy laptopot vittek magukkal, majd pár órával később egy másik étterembe is megpróbáltak bejutni, de sikertelenül.

A helyi körzeti megbízottak két órán belül Egerben fogták el őket, gyanúsítotti kihallgatásukon beismerő vallomást tettek. Továbbá kiderült, hogy több vagyon elleni bűncselekményt is elkövettek az elmúlt hónapokban.

A nyomozók kezdeményezték a két fiatal letartóztatását, illetve a betörés kapcsán egy 16 éves verpeléti fiút is gyanúsítottként hallgattak ki.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Négy napon belül rendőrkézen

Őrizetbe vették a nyomozók azt a novajidrányi férfit, aki életveszélyes sérüléseket okozva bántalmazott egy nőt, majd elvette a nála lévő értéktárgyait.

 

Zsákmányát hátrahagyva menekült

A szolnoki rendőrök őrizetbe vettek egy helyi lakost, és kezdeményezték a letartóztatását. A 44 éves férfi egy napon pár óra eltéréssel kétszer is lopott, majd mindkétszer menekülőre fogta. A rendőrök azonban elfogták.

 

Városi elismerésben részesült

A Paks Város Közbiztonságáért kitüntető címet dr. Schütz Judit r. alezredes, a városi kapitányság Igazgatásrendészeti Osztályának vezetője vehette át.