Kövekkel, késsel támadtak egymásra, majd egyikük a járdán autóval próbálta meg elütni haragosát

2023. 06. 09., p - 12:56
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Tapolcai Rendőrkapitányság egy 41 éves gógánfai, egy 19 éves gyulakeszi, egy 21 éves badacsonytördemici és egy 19 éves sümegi férfit gyanúsít.

Állampolgári bejelentés érkezett a rendőrségre 2023. június 5-én délelőtt arról, miszerint Sümeg egyik utcájában több személy hangos szóváltásba keveredett egymással, mely dulakodásig fajult.

Egy 19 éves gyulakeszi férfi szidalmazni kezdte két haragosát, a 19 éves sümegi és a 21 éves badacsonytördemici  fiatalokat az utcán, majd a zsebéből egy éles vágóeszközt vett elő, amivel szúró mozdulatokat tett az egyikük felé, aki egy, az utcán kihelyezett hirdetőtáblát kapott fel a viszont támadásra. A 19 éves gyulakeszi fiatal ekkor kövekkel kezdte dobálni haragosait, akik a kődobálást is viszonozták felé, majd a 19 éves gyulakeszi támadó elhagyta a helyszínt. Pár perc múlva azonban egy személygépjármű utasaként tért vissza és annak ablakán egy golfütőt kitartva próbálta megütni a még mindig a helyszínen tartózkodó két embert. A jármű sofőrje, a 41 éves gógánfai férfi pedig a járművet a járdára kormányozta, és megpróbálta elütni a 19 éves sümegi fiatalt, aki ekkor egy, a közelben kihelyezett fém állványt vett magához, s miközben elugrott a jármű elől, arra ráütött, aminek következtében a gépkocsiban rongálódás keletkezett.

A rendőrök mind a négy férfit aznap elfogták, majd őrizetbe vételük mellett gyanúsítottként hallgatták ki őket. A két 19 és a 21 éves fiatal ellen felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt, míg a 41 éves járművezető ellen közúti veszélyeztetés bűntett és járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.

autó


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Pályakezdők köszöntése

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság állományában kilenc frissen kinevezett tiszthelyettes kezdte meg szolgálatát.

 

Kerékpárokra fájt a foga

A Karcagi Rendőrkapitányság büntetőeljárást folytat egy 30 éves helyi férfival szemben, aki a gyanú szerint több biciklit is meglovasított az elmúlt időszakban, továbbá boltokat is kirámolt.

 

Rossz társasággal italozott

A sértett amint elaludt, a három fős elkövetői kör a táskáját ellopta, amiben műszaki cikkek voltak. A tatabányai rendőrök azonosították és kihallgatták az elkövetőket, közülük két főt őrizetbe vettek.

 

Rangos szakmai elismerés: Szagolunk és Védünk

Hagyományteremtő céllal alapított díjat dr. Varga Péter r. dandártábornok, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője, hogy a rendőrszakmai munkát segítő négylábú társak közül az arra legérdemesebb minden évben elismerésben részesüljön.

 

Zalai közlekedésrendészeti tapasztalatok

Ittas vezetőket szűrtek ki a forgalomból, és több száz olyan járművezetővel szemben intézkedtek a Zala vármegyei rendőrök, akik túllépték a megengedett sebességet.

 

A forgalomban részt vevők biztonsága az első

Bár vármegyénkben az utóbbi években nem jellemzők az illegális gyorsulási versenyek, a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság továbbra is kiemelt figyelmet fordít a közlekedés biztonságára kockázatot jelentő gyorsulási versenyek megakadályozására, valamint az úgynevezett driftelők és az engedély nélkül átalakított gépjárművek kiszűrésére.