Negyedórán belül elfogták a verekedőt

2022. 06. 08., sze - 06:30
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A kőbányai rendőrök bíróság elé állítási javaslattal küldték meg az iratokat az ügyészség részére.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság X. Kerületi Rendőrkapitánysága nyomozást indított egy férfi ellen, aki 2022. május 29-én hajnalban az Örs vezér terén egymás után három férfit is megütött. Egyiküket egy vita hevében ököllel ütötte arcon, a férfi ennek következtében súlyosan megsérült - eltört az orra.

A második esetben egy lépcsőn várakozó fiatalembert, harmadjára pedig egy közelében elhaladó gyalogost pofozott meg; ők nem sérültek az eset következtében.  

A kőbányai rendőrök negyedórán belül a helyszínen elfogták a 34 éves L. Zoltánt, akit súlyos testi sértés bűntett és garázdaság vétség miatt hallgatták ki, mely során beismerő vallomást tett. Azzal magyarázta tettét, hogy fölbosszantották. ​A rendőrök a férfi őrizetbe vétele mellett bíróság elé állítási javaslattal küldték meg az iratokat az illetékes ügyészség részére.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.