Sziget – vége

2023. 08. 17., cs - 09:22
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Véget ért a Sziget Fesztivál. A Budapesti Rendőr-főkapitányság prevenciós pontot működtetett, a rendőrök egyenruhában és civilben is ügyeltek a látogatók biztonságára.

 
A fesztivál területének biztonságáért elsősorban a szervező és a biztonsági cég felelt, szorosan együttműködve a rendőrséggel. A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhás állományának tagjai környezetbarát módon, elektromos járművekkel láttak el szolgálatot, a Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság egy hajója a nap 24 órájában cirkált a sziget körül. Több mint ötezren keresték fel a BRFK Prevenciós Pontját, ahol bűn- és baleset-megelőzési programokkal, baleseti szimulátorral, hasznos tanácsokkal és játékokkal várták a látogatókat. A külső biztosítási feladatokban a BRFK mellett a Készenléti Rendőrség állománya, valamint a Polgárőrség vett részt. A jól látható rendőri jelenlét mellett a civil ruhás nyomozók a látogatók közé vegyülve dolgoztak a bűnelkövetők kiszűrése érdekében. 
 
A rendezvénnyel összefüggésben a budapesti rendőrök kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt hat, míg kábítószer birtoklása miatt kilenc embert fogtak el. Lefoglaltak bruttó 53 gramm kokaint, 119 gramm amfetamint, bruttó 12 gramm marihuánát, 2 gramm hasist valamint 57 gramm ketamint. Garázdaság miatt két embert fogtak el, és előállítottak egy nőt is, aki engedély nélkül árusított különböző termékeket, többek között az Elf Bar fantázianevű, illegális elektromos cigarettát. Egy személyt igazolás megtagadása miatt állítottak elő, valamint büntetés-végrehajtási intézetbe vittek egy embert, akit azért köröztek, mert nem kezdte meg szabálysértési elzárását. Biztonsági intézkedés keretében a rendőrök hat ember orvosi ellátására intézkedtek. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kádat lopott

A Pápai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

 

Rendőrök a NATO hadgyakorlaton

A világ legnagyobb többnemzetiségű katona egészségügyi együttműködési gyakorlatán a Vigorous Warrior 2024-en és a Clean Care 2024-en, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) által irányított áldozatazonosítást végző csoport is részt vett.

 

Eltűnt Szigeti Regina

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 14 éves lány eltűnése kapcsán.