Tetten érték a nagybaracskai tolvajbandát

2023. 05. 30., k - 14:59
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kézi szerszámokat készült elhozni egy melléképületből három férfi, csakhogy a rendőrök elkapták őket.

Arról érkezett bejelentés a rendőrségre 2023. május 27-én délután, hogy idegenek mozognak az egyik nagybaracskai ingatlanba. A település körzeti megbízottjai egy percet sem haboztak és rögtön a házhoz siettek, hogy fülön csípjék a betörőket. A gyors reagálás meghozta az eredményt, ugyanis még menekülés közben elkapták a lopással gyanúsítható három férfit.

Kiderült, hogy a trió elektromos kéziszerszámokat zsákmányolt a melléképületből. Őket előállították és gyanúsítottként hallgatták ki. A lopott szerszámokat lefoglalták a rendőrök és visszaadják a tulajdonosának. A bajai nyomozók vizsgálják, hogy más bűncselekményt is elkövetett-e a 31 éves, 29 éves és 47 éves helybéli.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Bírósági eljárást is vonhat maga után

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai huszonhét ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év harmincnyolcadik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.

 

Mínusz két autótolvaj

A dabasi nyomozók 48 óra alatt elfogtak két gépkocsitolvajt, és megtérítettek 15,5 millió forintot. A gyanúsítottakat azóta letartóztatta a bíróság.

 

Mentés a Dunából

Egy járókelő és a budapesti vízirendőrök gyors segítsége ezúttal is életet mentett.