Hírek Jász-Nagykun-Szolnok megyéből

2022. 06. 07., k - 08:53
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában történt.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset nem jutott a rendőrség tudomására. Az elmúlt napon a megye rendőrei hét ittas járművezetővel szemben intézkedtek és két személyt fogtak el az ellenük érvényben lévő körözés alapján.

Karcagi rendőrök ellenőriztek a város belterületén egy kerékpárral közlekedő 28 éves férfit 2022. június 6-án délután. Az intézkedéskor az egyenruhások megállapították, hogy az egyedi azonosítókkal rendelkező, hófehér női kerékpár feltehetően lopott. A jogsértő elmondta, hogy a lakattal lezárt biciklit egy helyi áruház elől tulajdonította el korábban. A rendőrök előállították a férfit a rendőrkapitányságra, ahol lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták. A terhelt kihallgatásakor elmondta, hogy Karcagról Berekfürdőre akart visszajutni, de nem volt már kedve gyalogolni, ezért lopta el a kétkerekűt. A rendőrök a kerékpárt lefoglalták, majd visszaadták a jogos tulajdonosának.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.