Hamar meglett az ellopott kerékpár

2017. 04. 02., v - 08:44
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A két gyanúsítottól lefoglalt kerékpárt a debreceni rendőrök visszaadták a sértettnek.

Egy nő tett bejelentést a rendőrségre 2017. április 1-jén 18 óra 26 perckor arról, hogy az egyik debreceni idősek otthonának udvaráról ismeretlenek ellopták a kerékpárját. A körzeti megbízottak rövid időn belül a Monostorpályi úton felismerték az eltulajdonított kerékpárt, amivel két fiatal fiú közlekedett. A rendőrök megállították és igazoltatták 22 éves H. Pétert és 15 éves társát, akik először tagadták, hogy ők lopták volna el a biciklit. A két helyi lakos a kétkerekű eredetével nem tudott elszámolni, majd elismerték, hogy azt pár perccel korábban lopták el az egyik idősek otthona előtti kerékpártárolóból. A Debreceni Rendőrkapitányságra előállított helyi lakosokat a nyomozók lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, amely során beismerő vallomást tettek. Az eljárás során mindketten szabadlábon védekezhetnek.

A gyanúsítottaktól lefoglalt kerékpárt a rendőrök visszaadták jogos tulajdonosának.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Ha piros, akkor tilos!

Az egyenruhások folyamatosan ellenőrzéseket tartanak Veszprém vármegye útjain.

 

Körözött pótkocsi Nagylakon

Francia hatóságok által körözött vontatmányt foglaltak le Nagylak közúti határátkelőhelyen a magyar rendőrök.

 

Rablás Tiszaburán

Nem érdemes értékeket követelve mást veréssel fenyegetni. A törvény szigorúan bünteti a rablás elkövetőit.

 

Pénzt akart

Egy 23 éves nagyrábéi férfi egy benzinkút kasszájának tartalmát akarta megszerezni Polgáron. Nem jutott messzire, civilek segítségével egy szolgálaton kívüli rendőr fogta el.