Garázdaság miatt felelhet
Összeszólalkozott ismerősével a vértesszőlősi lakost, ezt a buszmegálló ereszcsatornája bánta. A kisbéri rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát a tettessel szemben.
Összeszólalkozott ismerősével a vértesszőlősi lakost, ezt a buszmegálló ereszcsatornája bánta. A kisbéri rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát a tettessel szemben.
A biharkeresztesi rendőrök közigazgatási bírságot szabtak ki a jármű vezetőjének.
A kiskunfélegyházi nyomozók vádemelést javasolnak a 46 éves helybélivel szemben, aki többször megütötte majd kirabolta annak a kocsmának a tulajdonosát, akihez rendszeresen járt italozni.
A budapesti nyomozók befejezték a nyomozást azzal a soproni férfival szemben, aki a gyanú szerint összesen több mint 10 millió forintot csalt ki két nőtől, akikkel egyszerre tartott fenn szerelmi kapcsolatot.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
Sorozat-bűncselekmények elkövetésével gyanúsítható férfiakat fogott el a rendőrség Mezőberényben és Mezőkovácsházán. Az elkövetők felderítésében nyújtott kimagasló szakmai munkájukért hét rendőr vehetett át Szent György emlékplakettet Békés vármegye rendőrfőkapitányától.
A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el 2023. május 14-én 10 órától 17 óráig.
A nő szexuális szolgáltatását ajánlotta fel az orvosnak a fogyását elősegítő gyógyszer receptjéért cserébe.
Újabb gyanúsítottat hallgatott ki a rendőrség abban a nagy horderejű, teljesítményfokozó szerrel visszaélés bűntett miatt indított ügyben, amelyben még januárban összesen 41 kg tiltott anyagot tartalmazó tablettát és ampullát foglaltak le Szolnokon.
A rendőrök elfogták azt az ózdi férfit, aki ingatlanjain több száz tő – marihuána előállítására alkalmas – kendert termesztett engedély nélkül.
Besnyő térségében továbbra is folyik a helyszínelés.
Két nőre is rátámadt az a miskolci férfi, akit azonosítottak, majd elfogtak a rendőrök.
Besnyő térségében helyszínelnek a rendőrök.
A gárdonyi rendőrök a lakosság segítségét kérik.
Fociban mérték össze tudásukat a Baranya vármegyei rendőrök és iskolaőrök.
Elfogták a rendőrök azt a tetőfedő szakembert, aki túlárazott, silány minőségű munkát próbált rásózni egy pécsi idős nőre.
Tiszaörsön és Tiszaszentimrén tört be lakott és lakatlan házakba a páros, akiket a tiszafüredi rendőrök elfogtak, majd a bíróság elrendelte letartóztatásukat.
A rendőrök elfogták és gyanúsítottként hallgatták ki azt a mezőkövesdi férfit, akitől 42 pakk, alufóliába csomagolt új pszichoaktív anyagot foglaltak le.
A Várpalotai Rendőrkapitányság munkatársai Dunaújvárosban fogták el a 35 éves elkövetőt és 47 éves társát.
A rendőrök Kisgörbőn intézkedtek egy 20 éves férfival szemben, aki nem is emlékezett rá, hogy tárcsázta a 112-es segélyhívót.