Forgalomkorlátozások Nógrád vármegyében

2023. 08. 18., p - 07:43
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Ünnepi rendezvények miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítaniuk a közlekedőknek Salgótarjánban és Balassagyarmaton.

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság felhívja a járművezetők figyelmét, hogy a 2023. augusztus 20-ai ünnepi rendezvények miatt a vármegye területén az alábbi forgalomkorlátozásokra kell számítani:

  • augusztus 20-án 15 óra és augusztus 21-én 01 óra között Salgótarjánban a Rákóczi utat, a Pécskő út és a Március 15. út kereszteződése között, valamint
  • augusztus 20-án 9 órától 24 óráig Balassagyarmaton a Civitas Fortissima téren a Bercsényi utca, a Szabó Lőrinc utca és a Deák Ferenc utca közti területet, valamint a Madách úton a Városháza és a Vármegyeháza közötti parkolót lezárják.

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság kéri a járművezetőket, hogy az érintett időszakban a megváltozott forgalmi rend szerint, fokozott figyelemmel és türelemmel közlekedjenek!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Négy napon belül rendőrkézen

Őrizetbe vették a nyomozók azt a novajidrányi férfit, aki életveszélyes sérüléseket okozva bántalmazott egy nőt, majd elvette a nála lévő értéktárgyait.

 

Zsákmányát hátrahagyva menekült

A szolnoki rendőrök őrizetbe vettek egy helyi lakost, és kezdeményezték a letartóztatását. A 44 éves férfi egy napon pár óra eltéréssel kétszer is lopott, majd mindkétszer menekülőre fogta. A rendőrök azonban elfogták.

 

Városi elismerésben részesült

A Paks Város Közbiztonságáért kitüntető címet dr. Schütz Judit r. alezredes, a városi kapitányság Igazgatásrendészeti Osztályának vezetője vehette át.