Emberölés Tamásiban

2024. 03. 26., k - 11:20
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Volt feleségét késelte halálra egy helyi férfi.

Egy fiatal férfi kért segítséget március 26-án a reggeli órákban, hogy tőlük külön élő édesapja egy késsel megszúrta édesanyját. A mentők már nem tudták megmenteni az asszony életét. A tamási rendőrök a helyszínen elfogtak egy 49 éves helyi férfit, akit előállítottak. Elszámoltatása folyamatban van. A helyszínelés igazságügyi szakértő bevonásával jelenleg is zajlik.

A Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályán emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt rendeltek el nyomozást.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Négy napon belül rendőrkézen

Őrizetbe vették a nyomozók azt a novajidrányi férfit, aki életveszélyes sérüléseket okozva bántalmazott egy nőt, majd elvette a nála lévő értéktárgyait.

 

Zsákmányát hátrahagyva menekült

A szolnoki rendőrök őrizetbe vettek egy helyi lakost, és kezdeményezték a letartóztatását. A 44 éves férfi egy napon pár óra eltéréssel kétszer is lopott, majd mindkétszer menekülőre fogta. A rendőrök azonban elfogták.

 

Városi elismerésben részesült

A Paks Város Közbiztonságáért kitüntető címet dr. Schütz Judit r. alezredes, a városi kapitányság Igazgatásrendészeti Osztályának vezetője vehette át.