Megtagadta (VIDEÓVAL frissítve)

2023. 02. 20., h - 08:48
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Nem tett vallomást az emberölés kísérlet elkövetésével gyanúsított fiatal, a budapesti életvédelmi nyomozók őrizetbe vették.

 
A fővárosi nyomozók azonosították, körözést adtak ki ellene, majd tizenöt órával az elkövetés után Kőbányán elfogták azt a 18 éves fiatalt, aki a megalapozott gyanú szerint 2023. február 19-én 2 óra körül a Budapest, V. kerület, Erzsébet téren késével halántékon szúrt egy másik fiút. Az elkövető elmenekült a helyszínről, a megkéselt fiatalt a mentők életveszélyes sérüléssel vitték kórházba.
 
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztálya emberölés bűntett kísérlet miatt ismeretlen elkövető ellen indított nyomozást. A tettes után hajtóvadászat indult, amelynek eredményeként még a bűncselekmény napján, 17 óra után a X. kerületben fogták el a 18 éves K. Zsoltot.
 
Kihallgatásán a gyanúsított megtagadta a vallomástételt. Az eddig beszerzett adatok szerint két, fiatalokból álló társaság találkozott éjszaka a belvárosban, ahol a későbbi sértett és az elkövető egy lány miatt szólalkozott-, majd verekedett össze. Eközben  szúrt pillangókésével K. Zsolt. Az elkövetés eszközét a nyomozók az eljárás során megtalálták és lefoglalták. A gyanúsítottat őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Ha piros, akkor tilos!

Az egyenruhások folyamatosan ellenőrzéseket tartanak Veszprém vármegye útjain.

 

Körözött pótkocsi Nagylakon

Francia hatóságok által körözött vontatmányt foglaltak le Nagylak közúti határátkelőhelyen a magyar rendőrök.

 

Rablás Tiszaburán

Nem érdemes értékeket követelve mást veréssel fenyegetni. A törvény szigorúan bünteti a rablás elkövetőit.