Lezárt akta: hosszú bűnlajstrom

A megyeszékhely nyomozói három kecskeméti férfival szemben folytattak eljárást, akik együtt és külön-külön összesen közel húsz alkalommal loptak.
A megyeszékhely nyomozói három kecskeméti férfival szemben folytattak eljárást, akik együtt és külön-külön összesen közel húsz alkalommal loptak.
Elfogtak egy 47 éves férfit kábítószer-kereskedelem miatt, illetve egy nőt és egy férfit kábítószer birtoklásával gyanúsítanak a település nyomozói.
A gyanúsított kerítést, tűzifát, juhot lopott. Tanyákat tört fel és kerékpárt zsákmányolt. A kiskunhalasi rendőrök kezdeményezik a letartóztatását.
A kiskunmajsai rendőrök pár óra alatt elfogták a kifosztással gyanúsítható helyi férfit. Az ellopott értékeket pedig vissza is adták a sértettnek.
Egy közúti ellenőrzésnél találták meg a kábítószert a kiskunfélegyházi rendőrök.
Egy kecskeméti férfi egy aranyláncot tépett ki idős áldozata nyakából, de nem sokáig örülhetett zsákmányának, mivel rövid időn belül rendőrkézre került.
Illegálisan tartott és kereskedett védett hüllőkkel, valamint kétéltűekkel egy megyeszékhelyi férfi, akit gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök, és lefoglaltak a lakásán 73 egyedet.
Állatkínzás és kiskorú veszélyeztetése miatt nyomoztak a megyeszékhely rendőrei.
Feltört és kifosztott öt pincét Szabadszálláson egy 22 éves helybéli. A kunszentmiklósi nyomozók az eljárást befejezték és vádemelést javasolnak.
A Kecskeméti Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályának munkatársai aprólékos munkával gyűjtötték össze azokat a sértetteket, akiket egy győrszemerei férfi átvert.