A hazug embert hamar(abb) utolérik…

Kitalált történettel csapott be egy férfit és egy házaspárt egy makói férfi. Harmadik áldozata egy tótkomlósi nő lett volna, tőle azonban nem sikerült pénzt kicsalnia. A rendőrség az ügyek vizsgálatát befejezte.
Kitalált történettel csapott be egy férfit és egy házaspárt egy makói férfi. Harmadik áldozata egy tótkomlósi nő lett volna, tőle azonban nem sikerült pénzt kicsalnia. A rendőrség az ügyek vizsgálatát befejezte.
Betörtek egy lakatlan ház melléképületébe Szeghalmon. A bűncselekményről szenteste napján érkezett bejelentés után a rendőrök négy nap alatt elfogták a gyanúsítottat. A tulajdonos a rendőröktől visszakapta az ellopott dolgait.
Szexuális szolgáltatást nyújtó nők kizsákmányolásával és közvetítésével foglalkozó kilenc férfit fogtak el a rendőrök Békéscsabán, Gyomaendrődön, Szarvason, Makón és Sopronban. A rendőrség emberkereskedelem bűntett gyanúja miatt indított ellenük büntetőeljárást, és őrizetbe vette őket.
Kábítószer gyanúját keltő anyagot terjesztett a nyomozás adatai szerint négy férfi és egy nő Békés megyében. A rendőrök elfogták és őrizetbe vették őket.
Rátámadt egy házaspárra, elvitte a kocsijukat, majd megvert egy sofőrt, és az ő teherautóját is elvitte egy almáskamarási férfi Békés megyében. Mindkét járművet összetörte, majd egy harmadikkal menekült, de a rendőrök elfogták.
Két büfébe és két italozóba tört be egy férfi Békéscsabán. A rendőrök elfogták, majd az ellene indított büntetőeljárás iratait továbbították az ügyészségre.
Külföldről rendelt kábítószer gyanúját keltő anyagokat egy kondorosi férfi. A békéscsabai bérelt lakásában és üzletében a rendőrök kutatást tartottak. A porokat, tablettákat, ampullákat lefoglalták, a férfit pedig kábítószer-kereskedelem bűntett gyanúja miatt őrizetbe vették.
Megöléssel fenyegette és késsel megsebesítette menyasszonyát egy férfi Békéscsabán. A nő könnyű sérülést szenvedett. Az emberölés bűntett kísérlet elkövetésével gyanúsítható férfit a rendőrök őrizetbe vették.
A Békés megyei rendőrség őrizetbe vett egy nagykátai férfit, mert a gyanú szerint internetes hirdetésekkel több embert megkárosított.
Kábítószer gyanúját keltő anyagot találtak a rendőrök egy gyulai autósnál, a drogteszt pedig pozitív értéket mutatott nála. Emellett a férfit a bíróság körözte, mert nem kezdte meg büntetése letöltését.