Féltékenységből ütött

A győri nyomozók súlyos testi sértés bűntett kísérletének gyanúja miatt gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves vámosszabadi férfit.
A győri nyomozók súlyos testi sértés bűntett kísérletének gyanúja miatt gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves vámosszabadi férfit.
Jóval olcsóbban szeretett volna nyílászárókhoz jutni egy andocsi férfi az egyik Győr környéki cégtől, ezért dandártábornokként mutatkozott be. Először előnyöket kínált a csökkentett árért cserébe, de a bolt bezáratását is kilátásba helyezte a vonakodó alkalmazottnak.
A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság nyomozói lopás bűntett, és más bűncselekmények elkövetése miatt gyanúsítottként hallgattak ki egy 32 éves helyi férfit.
Késsel okozott sérüléseket volt párjának egy nő Sopronban, mert nem tudta elfogadni a szakítást.
A megyei rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya befejezte a helyi kábítószer-kereskedelmet irányító hálózat vezetőivel, és a bűnbanda több tagjával szemben folytatott ügy vizsgálatát.
A Győri Rendőrkapitányság a napokban zárta le egy 31 éves férfival szemben indított büntetőeljárását, aki közös győri lakásukban bántalmazta élettársát.
A kapuvári nyomozók egy 43 éves fertőszentmiklósi férfit kábítószer birtoklása vétség elkövetése miatt gyanúsítottként hallgattak ki.
A csornai járőrök elfogták a garázdaság feltételezett elkövetőit.
A kapuvári járőröknek csak három óra kellett ahhoz, hogy elfogják a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét.
A kapuvári nyomozók elfogták és gyanúsítottként hallgatták ki a 21 éves helybéli férfit.