Elfogás – videóval, fotókkal

A nyomozók Debrecenben és Őrbottyánban fogták el azt a négy férfit és nő társukat, akik a megalapozott gyanú szerint több tucat lakásba törtek be. Négy terhelt előzetes letartóztatását a bíróság elrendelte.
A nyomozók Debrecenben és Őrbottyánban fogták el azt a négy férfit és nő társukat, akik a megalapozott gyanú szerint több tucat lakásba törtek be. Négy terhelt előzetes letartóztatását a bíróság elrendelte.
A Hajdúnánási Rendőrkapitányság vádemelési javaslattal fejezte be a nyomozást egy 18 éves fiúval szemben, aki a megalapozott gyanú szerint saját lakásukat gyújtotta fel.
A rendőrök elfogták és őrizetbe vették azt a férfit, aki a megalapozott gyanú szerint Berekböszörményben rabolta ki áldozatát. A bíróság elrendelte a 28 éves gyanúsított előzetes letartóztatását.
A Készenléti Rendőrség járőreinek adatgyűjtését követően a körzeti megbízottak rövid időn belül elfogták azt a férfit, aki a megalapozott gyanú szerint ellopta a sértett táskáját Debrecenben.
Rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt javasolnak vádemelést a rendőrök egy hajdúnánási férfival szemben.
A rendőrök vádemelési javaslattal fejezték be a nyomozást azzal a két férfival szemben, akik egy hajdúhadházi asszonyt támadtak meg otthonában.
Debrecenben értek tetten a járőrök egy férfit, aki betörte egy személygépkocsi ablakát.
A körzeti megbízottak fogták el a rablás gyanúsítottját Debrecenben.
A rendőrök lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt javasolnak vádemelést két fiatal polgári férfi ellen.
Bíróság elé állítást javasolnak a rendőrök három hajdúszoboszlói férfi ellen.