Letartóztatták a betörőt
Két óvodába és három iskolába tört be az a férfi, akinek a bíróság elrendelte letartóztatását.
Két óvodába és három iskolába tört be az a férfi, akinek a bíróság elrendelte letartóztatását.
A 34 éves férfi egy mentőautóban viselkedett agresszívan és eközben egy hordágyat eltört. A komáromi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
A rendőrök fogták el azt a férfit, aki több bűncselekményt elkövetett Oroszlány területén az elmúlt hónapokban.
A tettes egy telefont lopott, ami másnap talált tárgyként adott vissza a sértettnek. A tatabányai nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát a 25 éves helyi lakossal szemben.
A tatabányai rendőrök egy 40 éves férfit hallgattak ki gyanúsítottként.
Két óvodába és három iskolába tört be az a férfi, akit a dorogi rendőrök őrizetbe vettek.
A tatabányai rendőrök a fogyasztók mellett azt a férfit is elfogták, akitől a gyanú szerint többen rendszeresen vásároltak kábítószert.
Az oroszlányi rendőrök az elfogását követően őrizetbe vették a gyanúsítottat.
A tatai rendőrök egy napon belül azonosították és elfogták az elkövetőt.
A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki azt a 35 éves férfit, aki ismerősét bántalmazta, tőle telefont és kerékpárt vett el.