TEK rajtaütés Tatabányán

Bántalmazta, fenyegette és fogva tartotta élettársát egy férfi a gyanú szerint. A gyanúsítottat a rendőrség őrizetbe vette.
Bántalmazta, fenyegette és fogva tartotta élettársát egy férfi a gyanú szerint. A gyanúsítottat a rendőrség őrizetbe vette.
A 30 éves férfi májusban egy tatabányai büféből lopott. Igazoltatása során kiderült, ellene körözés van érvényben sikkasztás miatt.
Egy kanállal nyitották ki az ablakot a tettesek, majd a helyiségben kutatást végzett a két ukrán férfi.
A tatai járőrök előállították, majd a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták a férfit.
A budapesti férfi több mint 2,5 millió forinttal károsított meg a sértettet. A tatai rendőrök a tettest gyanúsítottként kihallgatták és befejezték az ügy vizsgálatát.
A 15 éves fiatal egy jegykiadó automatát rongált meg Tatabányán, a rendőrség befejezte az ügy vizsgálatát.
A tatabányai rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát a 24 éves gyanúsítottal szemben.
Nem jutott messzire az eltulajdonított gépkocsival egy férfi Tatabányán. A szomszéd utcában nekihajtott egy másik autónak, a rendőrök a helyszínen elfogták.
Állásinterjúról tartott hazafelé egy férfi Esztergomban. Útközben betért egy építkezésre, és az ott lévő műhelyben hagyott táskából ellopta a benne lévő pénzt.
A tatai rendőrök két sofőrt hallgattak ki gyanúsítottként, akik az általuk vezetett tehergépkocsi szállítmányából gumiabroncsokat loptak.