Feladta magát

A Salgótarjáni Rendőrkapitányság nyomozói őrizetbe vették azt a férfit, akit több bűncselekmény elkövetése miatt elfogatóparanccsal köröztek.
A Salgótarjáni Rendőrkapitányság nyomozói őrizetbe vették azt a férfit, akit több bűncselekmény elkövetése miatt elfogatóparanccsal köröztek.
Elfogták a salgótarjáni rendőrök azt a 28 éves férfit, aki az alsónadrágjában kísérelte meg elrejteni az illegális anyagot.
A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai három nap alatt lezárták a hét elején embercsempészésen tetten ért grúz férfi ügyének vizsgálatát.
A bátonyterenyei rendőrök eljárást folytatnak azzal a 40 éves férfivel szemben, aki ellopta egy gépkocsi akkumulátorát.
A pásztói rendőrök vonták közúti közlekedési ellenőrzés alá azt a nőt, akinek a táskájában tiltott anyag lapult.
A Rétsági Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomozást folytat új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettének, valamint kábítószer birtoklás bűntettének elkövetése megalapozott gyanúja miatt egy Legénden élő 51 éves holland állampolgárságú férfi ellen.
A rendőrök elfogták azt a 19 éves salgótarjáni férfit, aki erőszakkal vitte el alkalmi ismerőse autóját.
A garázs ajtón lévő feliratok is arról árulkodtak, hogy illegális tevékenységet folytatott az a 40 éves férfi és 36 éves nő, akiket a salgótarjáni rendőrök elfogtak és őrizetbe vettek.
A rendőrök Vanyarc és Kálló településen számos lakóépületben egyszerre hajtottak végre nyomozati cselekményeket.
Embercsempészés gyanúja miatt indult eljárás Nógrád vármegyében négy sofőr ellen, akik 76 embernek nyújtottak segítséget az országhatár illegális átlépéséhez.