Bűnügyek

Néhány óráig örülhettek csak a zsákmánynak

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Rablás történt Pincehelyen, egy helyi pár támadta meg a kocsmárost. Mindkettőjüket rövid időn belül elfogták a tamási rendőrök.

Az indulat rossz tanácsadó

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Gyanúsítottként hallgatták ki súlyos testi sértés bűntett elkövetése miatt a szekszárdi rendőrök a szedresi férfit.

Lezárt akta: Kifosztás és más bűnök

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A tolnai rendőrök befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, melyet két tolnai lakossal szemben folytattak rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

Lezárt akta: 75 balhé, közel egy méternyi akta

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A tamási rendőrök befejezték annak az internetes csalásos ügynek a vizsgálatát, melyet egy 22 éves bátaszéki nő ellen folytattak, aki legalább 52 embert vert át, közel 1 millió forint kárt okozva a sértetteknek. Ráadásként 23 ember személyes adatával is visszaélt.

Gyerekeket fenyegetett pisztollyal

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A 65 éves szekszárdi férfit elfogták, majd gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrök.

Lezárt akta: Fennakadtak a hálón…

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A tolnai rendőrök befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, melyet egy tolnai és egy bogyiszlói lakossal szemben folytattak orvhalászat vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

Elfajult a családi viszály

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Gyanúsítottként hallgatták ki a tolnai garázda férfit.