Bűnügyek

Tiltott eszközzel vadászott, lebukott

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szekszárdi rendőrök a vadászati felügyelővel közösen fogták el azt a faddi férfit, akit gyanúsítottként hallgattak ki orvvadászat bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

Vádemelési javaslat a bűnszervezet vezetője ellen

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az Egyesült Királyságban élő irányító személy és a magyarországi csoport tagjai az „unokázós-csalás” módszerével 2020. április 3-16. között összesen hat nyugdíjast tévesztettek meg. A szekszárdi rendőrök befejezték a nyomozást.

Őrizetben a szlovák embercsempész

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az 53 éves férfi négy illegális migránst szállított, amikor a rendőrök az M9-es autóúton Bogyiszló térségében ellenőrizték.

Lezárt akta: súlyosan sérült a segédmotorkerékpáros

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök befejezték a vizsgálatát annak a Tamásiban történt balesetnek, amelynek gyanúsítottja megszegte elsőbbségadási kötelezettségét, ezért balesetet okozott.

Rendőrkézen a rablás gyanúsítottjai

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A paksi egyenruhások néhány percen belül elfogták a bűncselekmény feltételezett elkövetőit.

Lezárt akta: notórius garázda

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A paksi rendőrök befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, melyet egy helyi férfival szemben indítottak, aki három alkalommal randalírozott a városban.

Letartóztatásban az újévkor késelő férfi

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Elrendelte a bíróság az életveszélyt okozó testi sértés elkövetésével gyanúsított szurkáló letartóztatását.

Elfogták a kajdacsi késelőt

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Rendőrkézen az elfogatóparanccsal keresett gyanúsított.