Bűnügyek

Őrizetben a nagydorogi besurranó tolvaj

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A paksi rendőrök elfogták azt a 22 éves pusztahencsei férfit, aki az elmúlt napokban számos lakásból lopott el értékeket. Az elkövető nem válogatott, elvitt csaknem mindent, amit talált.

Bejelentőből gyanúsított

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szekszárdi rendőrök gyanúsítottként hallgatták azt a két szekszárdi férfit, akik a megyeszékhely egyik parkjában verekedtek össze. Egyiküket a nyomozók őrizetbe is vették.

Bódult állapotban vezetett, egy villanyoszlop állította meg

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szekszárdi rendőrök befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, melyet egy 24 éves sükösdi férfival szemben folytattak, aki elfogását megelőzően el akart menekülni rendőrök elől. Az eljárás során kiderült, hogy szervezetében új pszichoaktív anyag volt, és bódultan ült volán mögé.

Szolgálaton kívül fogta el őket

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A bátai körzeti megbízott a bejelentő segítségével – kollégái kiérkezéséig – feltartóztatta azt a két férfit, akiket bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt elő is állítottak.

Őrizetben az embercsempész nő

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Bátaszéki Autópálya Alosztály munkatársai az M6-os autópálya Dunaföldvári pihenőjében igazoltatták a cseh rendszámú személyautó 23 éves vezetőjét.

Őrizetben az embercsempész

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Bátaszéki Autópálya Alosztály munkatársai Dunaföldváron igazoltatták a cseh rendszámú személyautó vezetőjét és utasait.

Őrizetben az ukrán embercsempész

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Bátaszéki Autópálya Alosztály munkatársai az M6-os autópálya Fácánkerti pihenőjénél igazoltatták a cseh rendszámú személyautó vezetőjét és utasait.

Vitt, amit talált

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A tamási rendőrök néhány órán belül elfogták azt a simontornyai férfit, aki egy házból pakolta ki az ott talált értékeket.

Padkától padkáig közlekedett

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szekszárdi rendőrök elfogták azt a 31 éves nagydorogi férfit, aki vélhetően bódult állapotban, eltiltása hatálya alatt vezetett.