Befejezték a nyomozást a zalai rendőrök (fotókkal)
Bíróság elé állítást javasolnak két román embercsempész ellen, akik embertelen körülmények között tizenhét migránst vittek volna Olaszországba furgonjukban.
Bíróság elé állítást javasolnak két román embercsempész ellen, akik embertelen körülmények között tizenhét migránst vittek volna Olaszországba furgonjukban.
Vádemelési javaslattal zárta le a nyomozást a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya egy 21 éves baktüttősi férfi ellen, aki veréssel fejezte ki nemtetszését a bírói döntés ellen egy futballmérkőzésen.
Egy 27 éves nagykanizsai férfi ellen javasolt vádemelést a Nagykanizsai Rendőrkapitányság, aki egyszerre két embernek okozott sérülést.
Foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen a Nagykanizsai Rendőrkapitányság.
A három feltételezett elkövető lopott kocsikkal ment betörni és volt olyan, hogy egy kukoricaföldön rejtették el a zsákmányt.
Falopással gyanúsítanak a zalaegerszegi nyomozók egy 35 éves zalaapáti és egy 37 éves szentpéterúri férfit.
Közel két tucat helyre tört be összesen hat ember, akik ellen a Nagykanizsai Rendőrkapitányság vádemelési javaslattal zárta le a nyomozást.
A zalai rendőrök az autóúton ellenőrizték a két bolgár férfit.
Csoportos garázdasággal gyanúsítanak a zalai rendőrök három nagykanizsai férfit, valamint egyiküket még magánlaksértéssel is.
Több rendbeli, öt különböző bűncselekmény elkövetése miatt javasolt vádemelést egy 46 éves férfi ellen a Keszthelyi Rendőrkapitányság.