Bűnügyek

Nyomoz a rendőrség

Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda

Letartóztatásba került a gyermekpornográfiával gyanúsított férfi.

Kapcsolati erőszak

Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Heteken át bántalmazta élettársát a férfi, a rendőrök távoltartást rendeltek el.

Őrizetben a kecskeméti késelő

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A megyeszékhelyen szolgálatban lévő rendőrök három óra alatt elfogták a helyi férfit.

Lezárt akta: felszámolt bűnszövetség

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A ceglédi nyomozók egy 2019-ben kábítószer-kereskedelem miatt indított nyomozást fejeztek be a napokban. A gyanú szerint a „droghálózat” öt tagja Cegléden és a környező településeken terítette a kábítószert. Az ügyfélkörükbe tartozó 13 fogyasztót kábítószer birtoklással gyanúsítják.

Polgárőrökre támadtak – őrizetbe vették őket

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kalocsai nyomozók közfeladatot ellátó személy elleni erőszakkal és felfegyverkezve elkövetett garázdasággal gyanúsítanak két román állampolgárt.

Lezárt ügyek: A plüss elefántban volt a lopott pénz

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Befejezte az ügy vizsgálatát a rendőrség azzal a három nővel szemben, akik Kazincbarcikán 2,5 milliót loptak el egy idős hölgytől.