Lánykori fotóival ékeskedett

A paksi rendőrök elfogták, a Szekszárdi Járásbíróság bírája pedig letartóztatta azt a 44 éves karcagi nőt, aki egy társkeresőn csaknem kilenc és fél millió forintot csalt ki 43 férfitól.
A paksi rendőrök elfogták, a Szekszárdi Járásbíróság bírája pedig letartóztatta azt a 44 éves karcagi nőt, aki egy társkeresőn csaknem kilenc és fél millió forintot csalt ki 43 férfitól.
A megalapozott gyanú szerint a fiatal a mobiltelefonjáért ütötte le azt az ismeretlen férfit Kunszentmártonban, akitől előzőleg cigarettát kért és kapott.
Betörte a gyógyszertár ablakát, de nem jutott beljebb a 29 éves balatonszabadi férfi.
A monori rendőrök elfogták és elszámoltatták azt a 23 éves vecsési férfit, akinek három bűncselekmény sorakozik bűnlajstromán.
Az angyalföldi rendőrök kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítanak egy férfit, aki helyett barátnője egyszer már letartóztatásba került.
Az oroszlányi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a két férfit, akik egy helyi munkásszállóra törtek be.
A szegedi rendőrök elfogtak egy helybeli férfit, aki egy közlekedési konfliktus miatt akart bántalmazni egy autóst, majd a gépkocsiját is megrugdosta.
Egy élelmiszerboltban felejtett pénztárcát lopott el egy 50 éves férfi Dorogon.
Egy parkoló autót vitt el engedély nélkül egy férfi Tokodaltáróról. Sietősen akart távozni egy kocsmából, így pont kapóra jött neki a tehergépkocsi, amiben a slusszkulcs is benne volt.
Erőszakkal vette rá a lányt a szexuális cselekmények elvégzésére az a 24 éves salgótarjáni lakos, akit a Nógrád megyei rendőrök elfogtak.