Lezárt ügy: Kiszűrték a forgalomból a motoros rendőrök Nyíregyházán

A járművezetőnek egyedi azonosító jellel visszaélés bűncselekmény elkövetése miatt kell felelnie.
A járművezetőnek egyedi azonosító jellel visszaélés bűncselekmény elkövetése miatt kell felelnie.
A 45 éves ukrán állampolgárságú férfit gyanúsítottként hallgatták ki.
Őrizetbe vettek a kazincbarcikai rendőrök egy 25 éves férfit, aki a megalapozott gyanú szerint kirabolta alkalmi ismerősét.
A gyöngyösi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
Katalizátorok levágásával gyanúsítanak két külföldit a zuglói rendőrök.
Az érdi nyomozók őrizetbe vették azt a 23 éves budapesti férfit, aki a gyanú szerint két megemelt autó katalizátorát lopta el társával egy parkolóból.
A megalapozott gyanú szerint a férfi elvitte és szétszedte a segédmotoros kerékpárt.
A bejelentés napján elfogták a ceglédi rendőrök azt a három férfit, akik egy csemői tanya drótkerítését átvágva tulajdonították el – a gyanú szerint - az ott található eszközöket és egy segédmotort. A lopott javak értékesítése után kapott pénzt nem sokáig élvezhették.
A tatai járőrök előállították, majd a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták a férfit.
A budaörsi rendőrök befejeztek egy 2020-ban elfogott, háromfős társaság elleni nyomozást. A gyanúsítottak az M1 autópálya környékén portyáztak zsákmányukra – a gyanú szerint.