Elütötte, majd gépkocsiba tette a vadat

Balassagyarmat belterületén igazoltatták a rendőrök a 42 éves férfit, aki lakására akarta szállítani az őzbakot.
Balassagyarmat belterületén igazoltatták a rendőrök a 42 éves férfit, aki lakására akarta szállítani az őzbakot.
Az esztergomi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát a 28 éves helyi lakos ellen.
A tatai rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát azzal a 46 éves férfival szemben, aki teherautó kerekeket lopott el a korábbi munkahelyéről.
A kőbányai nyomozók a villamos vonalát végigjárva pár nap alatt megtalálták a férfit, aki utasok kezéből kapta ki a telefonokat.
Bűnüldöző hatóságok közötti együttműködés vezetett súlyos bűncselekmények miatt körözött személyek külföldi elfogásához.
Az újbudai férfit több mint két hete lopás miatt vették őrizetbe a XI. kerületi rendőrök.
A két férfi malacot és egyéb mozdítható tárgyat lopott egy ácsi telephelyről. Később egy autót is felgyújtottak. A két rokont gyanúsítottként kihallgatták a komáromi rendőrök és velük szemben befejezték az ügy vizsgálatát.
Egy férfi egy késsel a kezében követelte a bevételt az egyik pécsi dohányboltban, majd miután megkapta a pénzt, elmenekült.
A megalapozott gyanú szerint betörte egy gépkocsi ablakát, és elvitt az autóból egy átalakítót egy újszászi férfi. A nyomozók gyanúsítottként kihallgatták.
A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.